2010. december 30., csütörtök

2010. december 24., péntek

Boldog karácsonyt!



Ezzel a képpel, és a reménnyel, hogy a Ti tányérjaitokra kicsit laktatóbb étel kerül a mai nagy ünnepen, kívánok mindannyiatoknak boldog, békés karácsonyt!!!

2010. december 12., vasárnap

Julia tortája


A Kicsi 9 éves lesz. Amilyen mázlista, a karácsony közeli szülinapot december elején ünnepeltük, hogy ne ütközzön a sok más egyéb ünnepséggel. A kisasszony a szokásos csokitortát rendelte - alább többször is megtalálható, azonban igyekeztem valamilyen speciális díszítést kitalálni. Mivel odakinnt tombol a tél, mindent hó borít, a téma adta magát. A tó egy kistükör, a többiek mind marcipánból készültek. Pikk-pakk elfogyott ám!!!

2010. december 9., csütörtök

Diós koszorú


Idén is eljött az advent, a maga vidámságával, várakozásával, a maga milló programjával. A tavalyi nagy siker után idén is megrendeztük a Nagy Karácsonyi èneklös Estét, ahol a vendégeinket egy diós koszorúval tartottuk jól.
A tavalyi marcipános koszorút ezúttal diós változatban varázsoltam elö. A tésztája ugyanaz, a töltelék készült másképp. A kinyújtott tésztát olvasztott vajjal kentem meg, erre fahéjas cukrot, darált diót és végül hihetetlen mennyiségü mazsolát szórtam. Feltekertem és a két végét egymásbadugva koszorút formáltam belöle. 160 fokon sütöttem, kb 25-30 percet. Puncshoz, forraltborhoz csúszik igazán!!! (Tapasztalat!)

2010. december 1., szerda

Gyors muszaka


Régóta készültem muszakát fözni, de be kell vallanom, mindig elrettentett az a rengeteg elökészítés, munka amivel jár. Pedig nagyon szeretem a padlizsánt, így nemrégiben, amikor egy csinos példányt sikerült begyüjtenem, végiggondoltam, hogyan lehetne leegyszerüsíteni a dolgot.

Azt hiszem, sikerült megoldanom!

Vettem fél kiló darálthúst, vegyesen disznót és marhát. Dinsztelt hagymán megpirítottam, tettem hozzá borsot, sót, kakukkfüvet és jó sok fokhagymát. (Ha már görög ételröl van szó, hagy szóljon!). Amikor kész lett, a serpenyöben megpirongattam az elözöleg vékony karikákra vágott, besózott, lecsöpögtetett padlizsánokat, egy kiolajozott tepsiben egymás mellé fektettem öket. Ráterítettem a húst, újra padlizsánszeleteket tettem rá, majd megszórtam az egészet darált sajttal és 200 fokon aranybarnára sütöttem.


A képen a tányéron a muszaka mellett egy elég ismeretlen köretet láthattok. Ez kérem a jukka.
A kínai boltban lehet nálunk hozzájutni, az alsó képen látható egészben. Meglepöen olcsó, egy ekkora darab kb 2 euróba kerül. Meg kell vékonyan hámozni, kockákra vágni, mint a krumplit és enyhén sós vízben kb 15-20 percet fözni. Olyasmi íze van, mint a krumplinak, picit édesebb és egy leírhatatlan, finom, decens mellékíze, ami nekem nagyon ízlik. Venezuelai barátnömnél ettünk ilyet elöször, ök a burgonya helyett eszik, mindenhez, de föleg grillezett húshoz. Sajtot tett rá és egy sós vaj-túrókrémet hozzá.